Maroon 5 - Don't Look Back in Anger (Oasis cover)

Noel Thomas David Gallagher 1996-ban platina értékű No1 slágert írt és énekelt. Ebben a dalban első alkalommal vette át a helyet a vezér-vokálban bátyjától, Liamtól, és bizonyította be, hogy gyakorlatilag nem nagyon van szüksége senkire, hiszen ő szerzi az Oasis legsikeresebb dalait, ő a producer, ő a szóvivő, a szólógitáros, a gazdasági szakember, de még a dizájner is.

Art of Noise feat. Tom Jones - Kiss (Prince cover)

A Kisst mindenki ismeri. Sok fiatal meg van győződve arról, hogy Tom Jones adta elő először 1988-ban, és ezen tévedésben élők közül néhányan vannak annyira tájékozottak, hogy ugyanezt az Art of Noise-ról mondják el.

Miközben teli vigyorral olvasod ezeket a sorokat - hiszen te tudod, hogy az Art of Noise előtt két évvel, 1986-ban Prince volt az eredeti előadó - én azt mondom jól kapaszkodj meg valami igen masszívan rögzített tárgyba.

Nos, az van, hogy tévedsz. A Kiss című dalt először a Mazarati nevezetű RnB csapat játszotta fel 1985 végén. Hoppá...

És eredetileg egy blues ritmusú dal volt, amit megrendelésre írt nekik Prince. Csakhogy a Mazaratinak nem tetszett a lagymatag stílus és beletolták a funky-t. Amikor Prince meghallotta a Mazarati felvételt, rájött, hogy a nem kicsit drasztikus módosítás zseniális, és azonnal visszavette a dalt. Megírta a gitár tracket, és fejhangon visítva fel is énekelte (na jó, falsetto). 

Itt kell megjegyeznem, hogy még a Mazarati verzió is borzasztóan unalmas, akkor milyen lehetett az eredeti Prince-blues...? De mindegy. A dal végül izgalmas és fülbemászó lett. Ez az a verzió, ami 1986-ban a Parade albumon jelent meg úgy, hogy már a gyártósort állították le, hogy rákerülhessen Prince újragondolt Kiss verziója is.  A sztorinak még érdekessége, hogy Prince meghagyta a Mazarati vokált háttérként, így a sikerből azért ők is kaptak.

De még ezen túl is van sztori. A hülyeség természetesen határtalan. A dalban közreműködő zenészek feljelentették Prince-t, hogy kevesebbet fizetett nekik, mint amennyi járt volna a dalban való közreműködésükért. Úgy érezték, hogy a refrének alkalmával hallható fél másodperces szünetért is jár nekik pénz. (Az USA-ban másodpercre fizetik a session zenészeket) Arról sajnos nincs hír, hogy mi lett a feljelentés eredménye.

A Warner Bros. nem nagyon értette ezt az egész hercehurcát. Nem éreztek semmi különöset a dallal kapcsolatban és nem is akarták megjelentetni kislemezen. Hogy mekkorát tévedtek, azt jól mutatják a dal által elért eredmények: US Billboard No1. és 8 további országban Top10, illetve hozott egy Grammy díjat is.

A Prince féle Kiss-ből aztán több verzió is készült. A leggazdagabb verzió a kislemezre készült, több hangszerrel, hosszabb instrumentális betétekkel.
Aztán jött az Art of Noise és 1987-ben kicsit továbbgondolta a felvételt (de csak '88-ban került kiadásra). Sokkal határozottabb, férfiasabb és keményebb, ugyanakkor modernebb, elektronikus hangzást álmodtak meg a covernek. Ez olyannyira jól sikerült, hogy pl. Angliában egyel jobb helyezést értek el a UK Singles charton (5.), mint a Prince verzió. Ezt a kiugróan magas sikert az Art of Noise már csak egy évvel később, a Yebo-val tudta überelni, aztán be is fejezték a pályafutásukat.











Az Art of Noise cover egyébként nem csak a Kiss-szel és Tom Jones hangjával játszik, de az Art of Noise akkorra már klasszikussá és legendássá vált track-jeivel is. A feldolgozás közepén ugyanis sorban jönnek a Dragnet, a Peter Gunn és a Close, az Art of Noise legnagyobb sikerei ...amelyek közül az első kettő szintén cover.

Max Raabe plays covers

Max Raabe nem volt mindig Max Raabe. 1962-ben, Németországban, Matthias Otto néven látta meg a napvilágot. Hogy a művésznevét miért vette fel és miért pont ezt, nem tudtam kideríteni. Annyi viszont biztos, hogy létezett egy világszinten elismert Max Raab nevű divattervező és filmproducer (1925-2008), aki a tökéletes eleganciájáról és trendsetter terveiről (is) híres volt. Tekintve, hogy Otto megjelenése is mindig, minden helyzetben tökéletes, van némi esélye annak, hogy a Max Raab volt a stílus példaképe.

Max Raabe (maradjunk most már a művésznevénél) már kisgyermekként rajongott a huszas-harmincas évek német zenés filmjeiért. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) operaénekesnek tanult a Berlini művészeti egyetemen, ahol 23 évesen 11 diáktársával megalapította a Pallast Orchestert, amellyel 2 éven keresztül tanulta és gyakorolta azokat a bolhapiacokról beszerzett felvételeket, amelyek az említett korai német zenés filmek stílusában készültek. Aztán 1987-ben színpadra álltak a Berlini Színház bálján, mint kiegészítő attrakció az előcsarnokban. A siker olyan nagy volt, hogy a bálterem kiürült és mindenki Maxék kis színpadánál tolongott az előtérben.
Innét már egyenes, de 20 évig tartó út vezetett a Carnegie Hallba, ahol már kétszer, 2007-ben és 2010-ben is fellépett csapatával.

Max eredeti terve az volt, hogy régi német dalokat, filmzenéket dolgoz fel, illetve a húszas és harmincas évek stílusában írott dalokat adnak elő. Csinálta is ezt szép sikerrel 1999-ig. De a világsiker akkor köszönt rá, amikor a 2000-ben kiadott albumára mai toplistás popzenéket is feldolgozott. Ma már ez a vonal fő profillá, illetve egyfajta védjeggyé is vált, így rengeteg ilyen pop covert hallhatunk tőle.
Persze akadt számtalan előadó, aki felismerte, hogy Max egyedül van egy olyan kategóriában, amire óriási az igény, de a Palast Orchester múltját, minőségét és tökéletes stílusát elérni szinte lehetetlen feladat, így Max kompetítorai aligha részesedhetnek a sikerből. Sőt, az igazság az, hogy szánalmas plagizációnak tűnik minden Raabe-hez hasonló előadás és előadó.

Cornershop - Norwegian Wood (Beatles cover)

Az indiai származású britpop zenekar feldolgozza és hindi nyelven elénekli a leghíresebb britpop csapat angol nyelvű, de indiai hangszerelésű, svájci ihletésű, norvég fáról írt dalát. Ezt már leírni is érdekes.

A dalt Lennon írta 1965 januárjában, miközben feleségével, Cynthiával szabadságát töltötte a svájci hegyekben. A szöveg keveset mond, mert Lennon titkos viszonyáról írta és félt, hogy Cynthia kideríti partnere kilétét.

A norvég fa is egy kódolt minősítés, ugyanis a norvég fenyő a legolcsóbb és legsilányabb minőségű dekorációs fának számított. Az angol lakások fa burkolása pedig maga az elegancia, de ha olcsó fából csinálták, akkor inkább ciki volt. A dalban a norvég fával valójában Lennon a lányt minősítette (aki valószínüleg a fotósuk volt) és nem a szoba dekorációját írta le. Illetve a dal végén nem gyújtja fel bosszúból a házat az elmaradt éjjeli hancúrozás miatt, hanem inkább azt írja le kódoltan, hogy ez a szegény, kissé ciki lány, teljesen beléesett.

McCartney-nak mindössze annyi köze volt a dalhoz, hogy itt-ott javított a szöveg ritmusán. Viszont ennél jóval több köze volt Harrisonnak a számhoz, aki akkoriban ismerkedett meg a leghíresebb szitárművész, Ravi Shankar zenéjével. Shankar olyan hatással volt rá, hogy betért az első indiai árut árusító boltba és megvette talán a világ legolcsóbb és legrosszabb állapotban lévő szitárját.

Ha jól tudom megtanulni szitáron játszani még a zeneileg képzetteknek is 7 évbe telik. Ugyanis állítólag ekkorra tudnak minden hangot és hangzást megszólaltatni a hangszeren.
Nos, Harrison egyáltalán nem tudott játszani frissen szerzett hangszerén, de akart. Így gyakorlatilag, mint a szőke titkárnő a billentyűkombinációkat, próbálgatás útján kereste ki a szükséges hangokat. Aztán ezeket, mint egy robotgép ismételgette. Később persze megtanult játszani a hangszeren, sőt rekord idő alatt sajátította el a tudást, de 1965-ben, a Norwegian Wood felvételénél még örült, hogy meg tudta szólaltatni.

Talán ez a "fantasztikus" szitárjáték tetszett meg a Cornershopot alapító Singh testvéreknek, akik alapvetően indiai-folk és brit-popzenét játszottak. A Cornershopot leginkább a Brimful of Asha Fatboy Slim (Norman Cook) remix miatt ismerik a hallgatók, ami 1997-ben cunamiként járta körbe a világot. A világsikert hozó Brimful of Asha track pedig ugyanazon az albumon van, mint a Beatles Norwegian Wood coverje (When I Was Born for the 7th Time).

A feldolgozás talán legfontosabb eleme az, hogy a Singh testvérek hindire fordították az angol szöveget.

Mireille Mathieu - The Winner Takes It All (ABBA cover)

Az még hagyján, hogy ez a nagyon nagy hangú pici francia énekesnő elénekelte ezt a dalt, de az ABBA eredeti vokálja van mögötte ...és nem karaoke. A négy ABBA tag közül három (Anni-Frid Lyngstad, Benny Andersson és Björn Ulvaeus) gondolta úgy, hogy megtiszteltetés, ha Matthieu el szeretné énekelni szerzeményüket, és 1980 decemberében, fél évvel az eredeti verzió megjelenése után, saját Stockholmi studiójukba hívták őt, hogy együtt vegyék fel újra.

Mireille Mathieu legenda. Második Edit Piafként is emlegetik, de szerintem Ő inkább az első és egyetlen Mirelle Matthieu. 1946-ban született és diszlexiája miatt iskola helyett inkább énekelt. 13 testvére nem, Ő viszont örökölte édesapja tehetségét, de apjával ellentétben neki nem tiltották a szülei az éneklést, sőt.
Mirelle híres kivételesen jó memóriájáról, de betegsége és a család szegénysége miatt semilyen iskolát nem végzett el.

Miután 1965-ben megnyerte a francia tévé táncdalfesztiválját, egycsapásra ismert lett Franciaországban ...és innentől már nem lenne ujjam, ha megpróbálnám leírni a toplistás dalainak listáját, díjait és rekordjait. Mirelle Matthieu a mai napig aktívan koncertezik, de sokszor tűnik fel politikai közvetítőként a világ vezető politikusai mellett.

A Winner Takes It All szerzői hivatalosan az ABBA szerzőpárosa: Benny Andersson és Björn Ulvaeus, akik 1979-ben vetették a dalt papírra. Ennek némiképp ellentmond az a tény, hogy a dal Ulvaeus és az ABBA szőke vokalistájának (Agnetha Fältskog) válásáról szól, azaz inkább valószínű, hogy Ulvaeus a szerző és csak a megegyezés miatt jegyzik együtt Anderssonnal. (Lennon-McCartney szabály).
Később Ulvaeus úgy nyilatkozott, hogy a dal fikció és nem a válásáról szól, de mivel a dal megjelenésekor több helyen ennek ellentmondó információkat adott ki, az ellenkezése inkább Fältskog sértődöttségére volt visszavezethető, hiszen a közönség többsége úgy gondolta, hogy Agnetha valóban vesztes volt.

Angliában a legsikeresebb No1 ABBA dal lett. A világon alig volt ország, ahol nem ért el top 10 helyezést, de No1 csak Európa 4 országában lett. A US Billboard 8. helyet azért még érdemes kiemelni, hiszen egy európai diszkócsapat balladájáról beszélünk, a diszkó korszak alkonyán. Ez volt az ABBA 10. és egyben utolsó top10 slágere az Államokban.