Lady Gaga plays covers

Még egy évvel ezelőtt is azt gondoltam, hogy az extrém ruhák, nemének megkérdőjelezése és a bulvár cikkek csak eszközök arra, hogy Lady Gaga tehetségéről ne kelljen beszélni ...már ha egyáltalán ő énekel. Ez a poszt viszont pont arról fog szólni, hogy Lady Gaga rendkívüli tehetsége megkérdőjelezhetetlen.

Személyi igazolványa szerint Stefani Joanne Angelina Germanotta 1986-ban született New Yorkban, olasz és francia-kanadai szülők első gyermekeként. Stefani rendkívüli tehetsége már 13 éves korában megmutatta magát, amikor már saját dalokat szerzett. Állítólag nem is rosszakat. 4 éves korában kezdett zongorát tanulni, azaz igazi zenész, nem csak egy hang.
A család nem nyomorgott, de minden dollárt keményen be kellett osztaniuk, ami miatt Stefani rendkívül frusztrált volt (szvsz a mai napig nem is dolgozta fel). Frusztráltságát erősítette, hogy nincs éppen modell arca és alkata. Valójában ennek eredménye a felismerhetetlenségig sminkelt arca és már már polgárpukkasztóan extrém ruhakollekciója. Egy női Elton John ...és ezt nem viccnek szántam, illetve kéretik a szakmai hasonlóságokba is belegondolni.

Stefani folyamatosan falta a különféle művészeteket, miközben egy rövid idő után minden intézményben azt érezte, hogy az már kevés neki. Az utolsó ilyen intézményt, a CAP21-et, emiatt hagyta félbe (New York University Collaborative Arts Project 21). Ekkor már gyakorlott zenei és színpadi előadó volt és úgy érezte, hogy bár nagyon sok művészeti terület vonzza, de mind közül a legjobban a zene.
Számára is és a családja számára is nagyon nehéz döntés volt, hogy otthagyja a CAP21-et és New York zenei életének szívébe (vagy inkább szélére, padlására, csatornájába) költözzön. Úgy egyezett meg apjával, hogy az egy évig fizeti az albérletét, és ha ezidő alatt nem sikerül a zenével saját lábára állnia, vissza kell menjen az egyetemre. Azt gondolom, hogy bátorságát, elszántságát és anyagi lehetőségeit saját szavaiból lehet a legjobban érezni: "I left my entire family, got the cheapest apartment I could find, and ate shit until somebody would listen"

Stefani nem vesztegette az időt. Néhány barátjával megalapította a Stefani Germanotta Band-et és klubokban kezdtek pénzt keresni. Egészen gyorsan terjedt a hírük és váltak ismertté, de a hirtelen összerakott csapat elkezdett szétesni. Ez Stefani-nak annyiból jól jött, hogy a Rob Fusari producernek dolgozó fejvadászok ajánlatára mindenféle rossz érzés nélkül azonnal igent tudott mondani.

Fusari azonnal tudta, hogy gyémántot talált a sivatag homokjában. Stefani hangját és képességeit Freddie Mercury-éhoz hasonlította (és ennél komolyabb dícséretet nem is tudok elképzelni). Fusari olyannyira benne élt ebben a hasonlatban, hogy Stefani studióba érkezésekor, minden alkalommal a Queen Radio Ga Ga című dalával köszöntötte őt. Na, hát sejthető, hogy ennek azért van némi köze Stefani színpadi nevéhez. Ugyanis akkoriban (és Stefani elmondása szerint, amióta az eszét tudja) küzdött a színpadi nevének kiválasztásával.
A név egy véletlennek köszönhető. Fusari egy SMS szövegébe is belekomponálta a Radio GaGa címet, de a telefonjának prediktív szövegbevitele a radiot lady-re módosította. Stafani csak annyit küldött vissza: That's it!

Stefani karrierjének fontosabb momentumait innét már szinte mindenki kívülről fújja. 2008-ban Fusarival elkészítették a a Fame című albumot, ami minden jelentős album lista első helyét, vagy top10 helyezéseinek valamelyikét foglalta el. Az album dalai közül a Just Dance és a Poker Face pedig a legtöbb singles charton első helyet ért el, beleértve a két legfontosabbat, a US és UK Billboardot is. Lady GaGa azóta a legmeghatározóbb pop előadója a világnak és sikere nem látszik lankadni.

Viszont a hirtelen jött siker közben extrém imázsa olyan erősre sikerült, hogy a mögötte rejlő szerzői és előadói tehetségének kivételességét még a rajongói sem igazán érzik. A BBC Radio1 Live Lounge műsora pont ezt a hiányt pótolja. A felvétel alatt előadott dalokat akkor is a cover kategóriába kell soroljam, ha azok Stefani sajátjai, mivel azok erősen különböznek az eredetitől. Íme tehát a Coldplay Viva La Vida coverje, a Poker Face és a BBC Radio1 Big Weekendről az Edge of Glory.
Bonus track, Magyar Attila barátom ajánlásával a Lady is a tramp, Tony Benttel.

Billy Ray Cyrus - These Boots Are Made for Walkin' (Nancy Sinatra cover)

Még gyerek voltam, amikor Nancy Sinatra Boots klippjét először láttam. Emlékszem, hogy az jutott eszembe, hogy az OTP kártyanaptárakon biztosan ezek a csajok szerepelnek, mert a hajak, a ruhák, minden egy az egyben ugyanaz volt. Persze akkor még nem tudtam, hogy az a klipp 15 évvel az OTP kártynaptáraim fotózása előtt készült.

A dalt Nancy-nek írta a hivatásos country és pop slágergyáros, Lee Hazlewood és 1966 februárjában mind a US, mind pedig a UK billboardon első helyezést ért el. Ez a teljesítmény többek között azért is nagy szó, mert akkoriban ilyet kizárólag Elvis és a Beatles tudott produkálni.
A felvétel érdekessége és Nancy Sinatra szakmai hozzáértését bizonyítja, hogy a dal szignója, a basszus "csúszó lefutása" Nancy ötlete volt.


Aztán jött Billy Ray Cyrus. Az american male, a gyúrós gyerek, a bundes liga fruzurás country boy, aki énekelt, dalokat szerzett, színészkedett (bizony, többek között David Lynch Mullholland Drive-jában is játszott, nem csak a Doki sorozatban) és folyamatosan jótékonykodott. Nem tudom, hogy létezik-e olyan díj, amit nem kapott meg, vagy olyan ország, amelynek valamely listáján ne lett volna No1, vagy legalább top10 helyezése.
De ha ez még mind nem lenne elég, az ő nevéhez fűződik a country zene és sortánc világméretű elterjedése. Durva mi? :) Az pedig még ennél is durvább, hogy Miley Cyrus az ő lánya és a Hannah Montana mega-giga sikersorozat Billy kreálmánya és tulajdona.

Billy Idol - Don't You Forget About Me (Simple Minds cover)

...de írhattam volna fordítva is, tekintve hogy Billy Idol már akkor dolgozott a dallal, amikor Keith Forsey, a dal producere és egyik szerzője még a Simple Minds létezéséről sem tudott. De kezdjük a legelején.

Keith Forsey-t a legtöbben a Flashdance What a Feelingje miatt ismerik, amiért Oscart is kapott. Nos, ő és egy bizonyos Steve Schiff írták a dalt, szintén egy filmhez, a Breakfast Clubhoz, 1985-ben.
Forsey megkereste a Billy Idolt, hogy énekelje fel, de Idolnak nem tetszett a szerzemény. Végül azért megpróbálkozott vele, ami csak arra volt jó, hogy megerősítse első véleményét és végérvényesen nemet mondjon. Mint utólag kiderült: "never say never"...

Miután Forsey ugyanilyen sikertelenül próbálkozott a Fixxnél és a Roxy Music énekesénél, Bryan Ferrynél is, Schiff ajánlott neki egy viszonylag ismeretlen skót new wave synthpop csapatot, a Simple Minds-ot. Forsey-nek tetszett, amit látott belőlük, de a Simple Minds is visszadobta a dalt, illetve kiadójuk győzködésére egy feltétellel mégis vállalták: módosítani akartak a szerzeményen. Forsey végül Schiff kérésére hagyta nekik, hogy belepiszkáljanak a szezeményébe és megszületett az a verzió, amit ma mindenki ismer. Miután Forsey meghallgatta a Simple Minds verzióját (amit vetkőzéssel és öltözéssel együtt mindössze 3 óra alatt vettek fel és kevertek ki) kezet ráztak.

A Simple Minds féle Don't You a '80-as évek egyik legmeghatározóbb pop trackje lett. No1 volt a US Billboardon, No7 volt a UK Billboardon (ahol 2 évig maradt fenn a százas listán!)

A poen az, hogy a Simple Minds akkor is és a siker ellenére ma is utálja a dalt.

Billy Idol persze tanúja volt az elsöprő sikernek és hát valószínűleg nem volt jó érzés számára egy elhamarkodott döntés miatt kihagyni egy US No1 lehetőséget. Végül 2001-ben elővette a dalt és felénekelte a Gratest Hits albumára. No persze nem az eredetit, hanem a jól bejáratott Simple Minds verziót. A dal Finnországon kívül sehol nem lett listás, de a Gratest Hits album eladásának, illetve promóciójának mindenképpen jót tett.

A dal egyébként nagyon közkedvelt, mint betét. Eddig 4 reklámfilmben, 8 nagyfilmben és 18 sorozatban használták fel.