Iz Kamakawiwoʻole - Over the Rainbow (Judy Garland cover)

Az Oscar díjas szerzeményt Harold Arlen és E.Y. Harburg írta 1938-ban és hivatalosan is a század legjobb filmze-betétdalának nyilvánították. Judy Garlandot pedig élete végéig ezzel a dallal azonosították.
Nem köztudott, hogy a dalt Garland kétszer rögzítette: az első felvétel még nem az Oz, a Nagy Varázslóhoz készült, hanem a Decca által kiadott kislemezre és csak egy évvel később, 1939-ben énekelte fel a filmben hallható verziót. Érdekes, hogy 1956-ig az első felvétel szerepelt az "Original Soundtrack" albumokon, de ez senkinek nem tűnt fel, mivel Garland képes volt egy évvel a Decca kislemez rögzítése után, egy azzal szinte teljesen megegyező felvételt készíteni.

Ugorjunk 55 évet 1993-ba, Hawaii szigetére, ahol egy Israel Kamakawiwo'ole nevű, hatalmas és igen súlyos figura, második lemezén egy apró gitárral (egyszerű ukulele) átértelmezi ezt és még néhány másik dalt. Az album, csakúgy mint az első korongja, nagy siker Hawaii-n, de még nem jut el nagyobb közönséghez, csak a szigeten lesz népszerű.

Alice Cooper - King Herod's song (Jesus Christ Superstar / Josh Mostel cover)

Alice Cooperről és a Superstarról egyenként is könyveket írnak, de azért a rend kedvéért néhány sort fűzök ehhez a kissé ismeretlen 1996-os coverhez.

Először is tisztázzuk az előadó személyazonosságát: az urat Vincent Damon Furniernek hívják, akinek valójában nem a művészneve az Alice Cooper (ami ugye egy női név), hanem az 1966-ban alapított glam rock formációjának neve, amelynek tagjai még Glen Buxton, Michael Bruce, Dennis Dunaway, és Neal Smith.
Persze az idők során a névadó kísértet neve ráragadt Furnierre, mivel gyakran sminkelte magát szellemnek, vagy hullának.

Nos, Furnier 1996-ban (48 évesen) Rice és Webber rockoperájának londoni (újra)felvételére vállalta el Herodes szerepét. De sem ez, sem a korábbi, sem a későbbi remake-ek nem tudták megközelíteni a Norman Jewison féle 1973-ban készült, két Golden Globe-bal díjazott film minőségét és sikerét. És mivel a remake felejthető volt, vele felejtődött Furnier Herodese is.

Tinkara Kovač - Down Under (Men At Work cover)

Tinka Kovac Szlovénia elsőszámú zenei exportcikke. És milyen jó. Zseniális fuvolajátékos, betonbiztos hangú énekes és nagyszerű előadó. 1978-ban született és 19 évesen már kiadói szerződése volt. Néhány éve, mint vendégművész, együtt turnézik a Jethro Tull-lal és egyetlen külföldi tagként a Vatican Symphony Orchestra fuvola szólistája.
A Down Under coverjébe olyan természetesen csempészte be virtuóz jazz-rock fuvolajátékát, mintha az eredeti verzió is ilyen izgalmas lett volna. Pedig nagyon nem...

Klikkelj, mert a sztori még csak innét kezdődik:

Faith No More - Easy (Commodores cover)

1977-ben járunk. A Commodores megjelenteti 5. albumát, természetesen a Motown-nál, amiről az Easy című dal az egyik, amit kislemezre választanak. Érdekes, hogy az Easy nem igazán fekete zene, nem igazán RnB, és egyáltalán nem Motown féle soul vagy funky. Inkább valami fehér ballada. Pedig a dalt Lionel Richie, a Commodores énekes, billentyűs, dalszerzője írta, akinek talán csak a fogai fehérek.
Lionel Brockman Richie Jr. dala természetesen no.1 lett a US RnB charton és a 7. helyig jutott a US Billboard százas listáján, ami egy balladától zseniális eredmény.

Ugorjunk 15 évet, 1992-be. A Faith No More már állandó számként játsza az Easy-t a koncertjeiken. Felveszik, de ugye nem saját szerzemény, ezért a készülő Angel Dust albumukon tologatják jobbra-balra, miközben egyébként szeretik játszani és a közönség is szereti. 19 felvett dalból végül mindössze 13 kerül a korongra és az Easy nincs köztük.
Aztán '92 májusban megjelenik az albumról kimásolt első kislemez, majd egy hónap múlva a második és így tovább, havonta egy újabb. Az 5. kislemez novemberben jelenik meg, de az Easy még mindig a sufniban porosodik és sem a kiadó, sem a Faith no More nem sejti, hogy a cover nem hogy képes feljutni a listákra, de pályafutásuk legmagasabb helyezéseit hozza majd (UK Billboard 3. hely, Ausztrália 1. hely, US Billboard 58. hely, illetve ez az utolsó listás felvételük).

Papa Was a Rollin' Stone (The Undisputed Truth covers)

Így van, ez nem egy Temptations szerzemény. Ők csak 1972-ben énekelték fel, egy évvel a dal születése után.
A számot a Motown hivatalos szerzőpárosa Norman Whitfield és Barrett Strong írta az Undisputed Truth-nak, akik pszichadelikus soul és RnB stílusban próbálkoztak. Bár az előadás kissé furára sikerült, a közönségnek tetszett és a listákon már mérhető helyezéseket ért el. Legjobb eredménye a 24. hely volt az amerikai RnB charton.

A Motown is és a szerzők is érezték, hogy több is van még a dalban és hagyták a kísérleti vonalat. 1972 végén Whitfield stúdióba vonult a hatvanas évek eleje óta folyamatosan a listákon dübörgő Temptations-szel (aminek megalakulásához Whitfieldnek, mint producernek, volt némi köze.) és feljátszották utolsó világsiker klasszikusukat.

A felvétel 20 percesre sikeredett (csak az intro 4.39) ezért készítettek belőle egy erősen vágott 7 perces verziót is. Minden azóta feljátszott cover ennek a verziónak az instrumentális alapjain nyugszik. A jellegzetes trombita, a még jellegzetesebb basszus alap, a vonósok és a wah gitár.
A dal ebben a formában már no.1 lett a US Billboardon és hozott három Grammy díjat is.

A legenda igaz, miszerint Whitfield kb. harmincszor vetette fel az első sorokat, pedig Dennis Edwards elsőre is tökéletesen énekelte fel azokat. Whitfield terve az volt, hogy ezzel az amúgy lágyan éneklő Edwardsot felidegesítse és keményebb, érdesebb hangokat csaljon ki belőle. A felvétel azt bizonyítja, hogy Whitfield terve sikerült.

A Temptation sikere után persze folyamatosan gyártódtak a coverek, de összesen kettő olyan született, ami komoly sikereket ért el.

Az elsőt 1990-ben a Was (not was) küldte fel a listákra, a kornak megfelelő funky sample alappal és rap betéttel. Legjobb helyezésük a UK Billboard 12 helye volt.

Ezzel a verzióval először az MTV-n (Music TV) futtatott, a Toyota Forma1 autójának vágóképeivel készített Pioneer reklámban találkoztam. A Was (not was) coverje a világ első autós és asztali CD váltós lejátszójának reklámzenéje volt.
A reklámot napi ötször láttam és néztem végig. És csak három dolgot akartam: kideríteni, hogy ki játsza a dalt, megvenni a CD-t és egy Pioneer CD váltós hifi cuccban hallgatni. Fél évet vártam erre kombinációra, de megérte. Was (not was) CD-je egyike volt a gyűjteményem első darabjainak és ma is ott van a polcomon; a Pioneer cucc is itt szolgál már 20 éve a nappaliban; a hangja gyönyörű és olyan, mintha új lenne.

Na de lépjünk túl a romantikus emlékekkel teli 1990-en, mert jött 1992 április 20. Egy Húsvét hétfő a Wembley stadionban, ahol a '91 november 24-én elhunyt Freddie Mercury emlékére és a Mercury AIDS alapítvány számlájának feltöltésére rendeztek egy all stars koncertet, olyan előadókkal, mint Elton John, George Michael, Lisa Stansfield, Guns N' Roses, U2, Metallica, Bob Geldof, Zucchero, Paul Young, Seal, David Bowie, Annie Lennox, Lisa Minelli, Robert Plant és még ugyanennyi további fellépővel.
A koncertet rögzítették is azzal a szándékkal, hogy később majd lemezeket adnak ki az alapítvány javára.
No, hát azóta köztudott tény, hogy mindössze egy EP jelent meg, 5 számmal, amelyeket George Michael és Lisa Stansfield adtak elő. Másnak ugyanis nem sikerült CD-re írható minőségben énekelnie, illetve Mercury dalait szinte senki nem tudta megugrani. Erről a helyszínen SEAL egészen meglepő őszinteséggel csak annyit mondott, hogy "nem értem miért hívtak meg és mit keresek itt, mert nem vagyok képes elénekelni Mercury dalait. Ahogy mások sem."

Kettőnek azért mégis sikerült ...egészen lazán.
Közülük az egyik George Michael volt, akinek Killer/Papa Was a Rollin' Stone és Somebody to Love coverjei a UK billboard első helyén debütáltak, a US Billboardon pedig a 30. helyig jutott. Persze az EP-n még volt 3 másik dal is, de a rádiók kizárólag ezt a két dalt játszották.

Később George Michael egy klippet is készített a Killer/Papa Was coverhez, amiben nem szerepelt, mert úgy gondolta, hogy az akkor aktuális új fej és borosta dizájnja elvonná a figyelmet a zenéről (???).

Duran Duran - Perfect Day (Lou Reed cover)

Lou Reed 1972-ben vette fel a dalt, aminek egyik érdekessége hogy David Bowie volt a producere.
A dal nem volt sikeresebb, mint bármelyik másik a Transformer albumon, hacsak azért nem, mert a hallgatóság egy része ma is meg van győződve arról, hogy a szerzemény Reed heroinfüggőségéről szól, illetve hogy a dal tulajdonképpen óda a herionhoz. És pont emiatt szerepelt a dal az 1996-ban készült Trainspotting című film betétdalaként, ami 24 évvel a dal születése után már chartokon is mérhető sikert hozott ...de még mindig nem volt elég a Billboard első helyéhez.

Bananarama - Venus (Shocking Blue cover)

Bár a Bananarama coverje is elérte az első helyet a Billboard Hot 100 listán, a post inkább Veres Mariska emlékére született.

A dalt 1969-ben írta a holland Shocking Blue formáció alapítója, Robbie van Leeuwen. És bár hollandia bőven nem volt a világ zenei középpontja, a dal az USA-ban és 5 Európai országban került a listák élére és fél év sem kellett hozzá, hogy az eladások elérjék az 1 millió példányt.
Veres Mariska telt és erős hangjába beleszeretett a világ és a Shocking Blue a hetvenes évek elején az egyik legkeresettebb banda lett. Aztán 1974-ben az együttes feloszlott és Mariska a jazz felé fordult, aztán néhány hakni fellépést leszámítva maradt is a műfajban 2006-os haláláig.

Pink - Bohemian Rhapsody (Queen cover)

Pinket már nem kell bemutatni. Jó a csaj. Többek között azért, mert élőben is olyan stabilan és hiba nélkül teljesít, mintha egy stúdióban, steril körülmények között álldogálna. És ezt nagyon kevesen mondhatják el magukról. A Bohemian Rhapsody-t is így tálalja 2009-es Ausztráliai turnéján.

Cher - Walking in Memphis (Marc Cohn cover)

Ez az a dal, amiről mindenki azt gondolta (én is), hogy Elvisről szól. Pedig nem, ami igen meglepő.
Marc Cohn 1991-es nagylemezére írta ezt a dalt és valójában a "Blue Suede Shoes" sztorira utal:

Cher Lloyd - Turn My Swag On (Soulja Boy Tell'Em cover)

A sztori 2008-ban kezdődött, amikor az európaiak számára ismeretlen Soulja Boy megírja ezt a dalnak épphogy nevezhető valamit, amit nagyon hamisan el is énekelt (vagy rappelt?). Ennek ellenére a felvétel erősen belemászott az amerikai fekete hallgatóság fülébe ...és mivel ez már a harmadik sikere volt Soulja Boynak, az eset nem mondható véletlennek. Valamit azért tudhat, amit viszont itt Magyarországon én nem érthetek.

A srác jó érzékkel 2008. novemberben először az iTunes-ra rakta fel a tracket, amit több mint 1 millióan töltöttek le, és amivel harmadszorra is megütötte az 1 milliós iTunes álomhatárt.
Aztán két hónappal később hivatalosan is megjelentette a felvételt.
A srác ugyanezt a kört futotta meg a videoklippel is: először szivárogtatás a youtube-ra, aztán mehet hivatalosan a zenei csatornákhoz.

A dal legjobb helyezése a 19. volt a US Rap Charton. De a történet itt még épp csak elkezdődött.