Best of 4 hónap

A minap valaki, aki nem rég fedezte fel a blogot, arra kért, hogy ajánljak pár linket, amit egy zenei magazin esetleg érdekesnek találhat ...mert nyilván nem fognak 200 bejegyzést végigolvasni. (Annyit persze nem is kellene, mert az elmúlt 4 hónapban összesen 73 post született ;))


Hát legyen. Összeszedem a kedvenceimet, mert hát azért a bloggernek is vannak kedvencei, ami akár teljesen ellentmondhat a népszerűség alapján felállított sorrendnek.
Íme:


John Lennon - Jealous Guy (John Lennon cover)

Cher - Walking in Memphis (Marc Cohn cover)

Dame Shirley Bassey - Get The Party Started (Pink cover)

Natalie Imbruglia - Torn (Ednaswap cover)

Jamala - History Repeating (Propellerheads cover)

Faith No More - Easy (Commodores cover)

Tinkara Kovač - Down Under (Men At Work cover)

Kylie Minogue - Wonderful Life (Hurts cover)

Iz Kamakawiwoʻole - Over the Rainbow (Judy Garland cover)

Papa Was a Rollin' Stone (The Undisputed Truth covers)

Bananarama - Venus (Shocking Blue cover)

David Lee Roth - Just A Gigolo (Louis Prima cover)

The Blanks - Hey Ya! (OutKast cover)

Jamala - History Repeating (Propellerheads cover)

Jamala hangja és nevének hangzása megtévesztő, mert bár afrikai fekete jazz énekesnőre asszociálhatnánk, Jamala Ukrán, illetve krími tatár származású jazz, soul, world és RnB előadó.

Susana Jamaladinova már 9 éves korában készített lemezfelvételeket, igaz, azok még krími népdalok voltak. Tanulmányai sem jelezték előre jelenlegi stílusát; osztályelsőként végzett a kievi zeneakadémián operaénekes szakon és sokáig úgy tervezte, hogy a milánói Scalaban csinál karriert ...és az a szép ebben, hogy ezt a Scalaban is így gondolták. Aztán a jazz és a soul imádata legyőzte a kivételes operaénekesnői adottságait, felvette a Jamala művésznevet és csak alkalmanként lép fel, mint operaénekes.

Dame Shirley Bassey - Something ...és más coverek

Hát igen. Nehéz elszakadni egy Istennőtől.
Legyen ez a ráadás post a bevezetőt leszámítva szövegmentes és mutassa be Dame Shirley Bassey néhány coverjét.
A címadó George Harrison szerzeményt azért emeltem ki, mert 1970 óta szinte minden koncertjén előadta. Ráadásul úgy, hogy az embernek mindig az az érzése, hogy most énekli először, az új varázsának átélésével.

Ladies and Gentleman: Dame Shirley Bassey sings covers.

Dame Shirley Bassey - Get The Party Started (Pink cover)

Dame Shirley Bassey nevét szerintem nem nagyon kell magyarázni, az viszont válthat ki némi döbbenetet, hogy a címadó Pink covert 2007-ben, 70 évesen énekelte fel ...és a Get The Party Started nagylemeze nem az utolsó: 72 évesen felvette következő albumát és gyanítom, hogy idén is rögzít egyet.

Bassey nem tűnik hetven éves nagyinak (a képen pedig kerek 70). 15-20 évet letagadhat, ami rengeteg dologból jön össze: A ráncmentes arca, a szuperszexi ruhái és mozgása, vagy a fellépéseinek sűrűsége, illetve váratlan helyszínei (70 évesen Glastonbury Festival)

Shirley Bassey-ről könyveket írnak és nem lenne hozzá méltó, ha most megpróbálnám a 74 évét pár mondatban lerendezni. Ezért inkább csak a Pink coverre korlátoznám ezt a postot.

Bassey az egyetlen díva, aki több, mint egyszer énekelhetett Bond címadó dalt. Hangja szinte azonnal hozza a szmokingos-kütyüs-világmegmentős kémtörténetek világát. Innetől pedig egészen egyértelmű, hogy amikor a Marks and Spencer reklámügynöksége 2006-ban előállt a karácsonyi kémnős ötletével, csak Dame Shirley Bassey énekelhette a reklám betétdalát. De mivel a Marks and Spencer folyamatosan azzal a váddal küzd, hogy csak a negyvenes-ötvenes nők divatját szolgálja ki, ezért mind a modellek esetében, mind pedig a választott dal esetében ügyeltek a fiatalos dinamizmusra. Felvették a Get The Party Started Pink covert és robbant a siker. A dalt tartalmazó kislemez a 47. helyen lépett be a UK Billboard 100-ra és ezzel elért egy olyan rekordot, amit szerintem már soha, senki nem fog megdönteni: 2007-ben lett 50 éve, hogy Bassey folyamatosan jelen volt a listán. Ezt kerek 40 dallal érte el. Azóta persze már túl van az 50 éven, ami durván lehetetlennek hangzik.

Kylie Minogue - Wonderful Life (Hurts cover)

Kb. egy éve minden nap hallom ezt a dalt, ha rádióra váltok reggel az autóban. Először azt kérdeztem magamtől, hogy mi ez a bénán ecccerű nyolcvanas szintipop és mit zabálnak rajta a népek, hogy kalapáccsal sem lehet leverni a magyar listák tetejéről? Később már egyre kevésbé zavart. Elkezdtem érteni és az is kiderült, hogy egész Európa erre a dalra izgul 2010 május óta. Aztán rájöttem, hogy egy mestermunka. Egy tökéletes stílustanulmány a 20-25 évvel ezelőtti europop alapjain.

Tény, hogy az USÁban is megunták a hip-hopot és megalkották a már Kozsónál sem hallható szintipop hangszerekre épített Lady Gagát, és az is tény, hogy az összes nagy producer újra dúdolható dallamokba öli a pénzét. Hát nem csoda, hogy a briteknél ezzel a dallal lett a "legjobb új banda" a huszonéves Theo Hutchcraft és Adam Anderson által megalkotott Hurts formáció. A Black és a Pet Shop Boys gondolom állva tapsolt az NME díjátadón, mert a Hurts pont ott folytatja, ahol ők anno abbahagyták. (De még a nyakkendős outfit és a hátranyalt haj is hozza a nyolcvanas évek popsztárjainak érzését.)

A dal Európában mindenhol top 10 helyezett volt. Szerbiában egy éve az. De ami igazán számít az a UK Singles Chart, ahol a 21. helyet sikerült elfoglalniuk. Ez igen jó eredmény, tekintve hogy ez nem egy vidám dal. Ugyanis a szöveg egy öngyilkosságra készülő srácról szól, aki meglát egy lányt és vacilálni kezd ...de az nem derül ki, hogy végül meggondolja-e magát.

No de térjünk rá Kyle Minogue 2010 szeptember 9-én rögzített verziójára, ami több szempontból is meglepte a szakmát és a közönséget.
Először is, mert a produkció a BBC Radio1 meghívására, a Live Lounge sorozat egyik epizódjaként készült. Ez kb. a kilencvenes évek MTV Unplugged műsorának mai megfelelője, ahova néhány akusztikus hangszerrel érkeznek az előadók. De nem Kyle. Ő ugyanis egy egész kamarazenekarral érkezett.
Másodsorban mert kiktatta a dal egyik szexepiljét, a nyolcvanas évek pop ritmusát is és helyette a szövegre ráerősítő, szomorúbb eredménnyel záródó sztorit sejtető, lassabb ritmusban adta elő.
További meglepetés volt, hogy Kyle nem véletlenül választotta a Hurts dalát. Kyle-nak annyira megtetszett a duo stílusa, hogy önként segít be a promótálásukba. Fel is vettek egy közös dalt, a Devotiont, illetve a Hurts felvette Kyle egyik legnagyobb slágerét, a szintén szintipop alapokra épített Confide In Me-t.

Vonós coverek

Tele van velük a YouTube. A tehetséges előadók, kvartettek, filharmónikusok jobbnál jobb pop és rock feldolgozásai. Nem nagyon merek senkit kiemelni közülük, de a Quartetto Archimia és a Dueling Fiddlers mindenképpen követendő csapatok.

(Dueling Fiddlers: Adam DeGraff és Russell Fallstad)

(Deseo Csaba kicsit más kategória, de nagy tisztelőjeként nem zárhatom a postot egy hegedű coverje nélkül)

The Cult - She Sells Sanctuary covers

Vigyázz! Autóban ne hallgasd, mert garantáltan begyűjtöd a gyorshajtásért járó csekkeket.

Egy olyan dal ez, ami garantáltan a kedvenced és általában kétszer hallgatod meg. Nem véletlen, hogy a Ford, a Nissan és az angol autós magazin a Top Gear is használta reklámjaiban. Nem beszélve a Grand Theft Auto: Vice City, a Grand Turismo 3 és a Dave Mirra Freestyle BMX 2. videojátékokról. No meg a sör, a futball kupa reklámokról és a film, illetve sorozat betétdal megjelenésekről.

A dalt 1985-ben írta és vette fel a brit post-punk goth rock banda, a Cult és a KLF-hez hasonlóan 1993-ig folyamatosan újabb és újabb verzióban jelentették meg. Összesen 10 hivatalosan kiadott verziót számoltam össze. (Igaz, ezek nagyrésze remix, míg a KLF inkább folyamatosan "fejlesztette" és újraírta dalait)

A She Sells Sanctuary a megjelenést követően 1 hónap alatt felkúszott a UK Billboard 15. helyére és 23 hétig fenn maradt a charton.

Ezek után már nem is kérdés, hogy aki feldolgozza a dalt, az kap egy morzsát ebből az óriási sikerből. Így hát megszámlálhatatlan sok, szerintem gyengébbnél gyengébb coverek születtek.
Itt van mindjárt a tinibálvány Keane verziója, vagy az Enuff Znuff coverje, de a post nem miattuk íródott, hanem az eredeti tiszteletére.

(Persze azért akadnak meglepő gyöngyszemek is, mint alább, a Tammy Levy, Mark Gill, Rai Clews kerti akusztikus feldolgozása)

Mo Solid Gold - Safe From Harm (Massive Attack cover)

Tekerd fel a hangerőt, aztán tekerd fel 5 órára a basszust és a magasat, mert jön a Mo Solid Gold, hogy 'K' (K. A. Hapburn) baritonja, Craig Warnock Hammond orgonája, Alexander Boag torzított gitárja, Julian Hewings bass-gitárja és Rob Hague dobjának lüktető ritmusalapja a mellkasodon mutassa be, hogy milyen energiákat képesek felszabadítani a Massive Attack depresszív dallamaiból.

Az angol Mo Solid Gold rövid életű formációja (2000-2002) mindössze egyetlen albumot és 4 kislemezt adott ki, és gyakorlatilag semmiféle elismerésben nem részesültek. Pedig jók voltak. Annyira jók, hogy 4-5 évvel megelőzték a világ pop-ízlését. És annak ellenére, hogy szinte kizárólag csak jó kritikákat kaptak 2 év után feloszlottak.

A csapat nagyja a Mo Solid Gold előtt, '89-'98 között These Animal Men (TAM) néven játszott new wave-et, de ebben a kategóriában is a kevéssé megértett new wave of new wave kategóriába sorolták őket.

Jelenleg a TAM alapítói The Orphans néven játszanak glam és garage punk stílusban (vagy valami ilyesmi), azaz igen távol kerültek a TAM és a Mo Solid Gold  northern soul/new wave vonalától. Pedig milyen jó volt...

A dalt 1991-ben írta debütáló nagylemezére a Massive Attack duója Robert "3D" Del Naja és Grant "Daddy G" Marshall, akik a világ összes elismerését megkapták mindenféle elképzelhető formában. No nem ezért a dalért, mert ez "csak" a 25. helyet érte el a UK Billboard 100 listán.
A Massive Attack az Unfinished Sympathy dalával vésődött be a poptörténelembe olyan mélyen, hogy az Unfinished Sympathy-t minden idők legjobb dalai listán az első 10-ben tartják számon.

A Safe From Harm és az Unfinished Sympathy dalokat a Blue Lines bemutatkozó lemez projectjéhez meghívott Sarah Nelson vedégelőadó énekelte fel.
Kevéssé köztudott, hogy a Safe From Harm zenei alapjait nem feljátszották, hanem hangmintákból ollózta össze a két DJ. A basszus, a gitár és a dobok Billy Cobham Stratus című dalából származnak, illetve Funkadelictől, a Good Old Music trackből.
A Mo Solid Gold ezt a lehetőséget vette észre és turbózták fel a dalt valódi hangszeres játékukkal.